Ismét változások lesznek a hirdetések képein lévő szövegmennyiség tekintetében. Sokáig az úgynevezett 20%-os szabály volt érvényben. Ebben pár éve már tettek némi engedményt, most azonban teljesen eltörlik a szövegkorlátozást. Nézzük meg, mit jelent mindez a gyakorlatban!

Akik rutinosan hirdetnek a Facebookon, azoknak beégett az úgynevezett 20%-os szabály. Ez úgy korlátozta a hirdetések képein lévő szövegmennyiséget, hogy az csak maximum a kép 20%-át fedhette le. Ezt olyannyira komolyan vette a Facebook, hogy a szöveget ennél nagyobb arányban tartalmazó képek hirdetéseit nem is engedélyezték. Időközben volt egy enyhítés már, mégis sokszor még mindig a korábbi szabály ugrik be az embereknek a hirdetések szerkesztéskor.

Ez nem teljesen véletlen. Ugyanis az enyhítés csak annyi könnyebbséget jelentett, hogy bár azok a hirdetések is engedélyezve lettek, amelyek fotóin a szövegarány meghaladta a 20%-ot, de az ilyen hirdetések többe kerültek a hirdetők számára. Vagyis továbbra is figyelték, mennyi szöveg van a képeken, s amelyiken eltért az elfogadható mértéktől, azok kevesebb elérést kaptak. Összesen négy kategóriába sorolták a szövegmennyiség alapján a hirdetéseket: ok, alacsony, közepes, magas. Az előbbi kettőbe tartozók feleltek meg a korábbi szabályozásnak, utóbbi kettő esetében meghaladta a javasolt mennyiséget. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ugyan megjelentek ezek a reklámok is, azonban kevesebb elérést kaptak, vagyis jóval drágább volt elérni vele a célcsoportunkat, mintha betartottuk volna a 20%-os szabályt.

A mostani változásokkal ezt a büntetést is eltörlik. Vagyis a hirdetés árában sem lesz különbség a képeken lévő szövegmennyiség miatt. Ugyanakkor a Facebook fenntartja, hogy a kutatásaik alapján az emberek jobban szeretik azokat a reklámokat, amelyeken nincsen túl sok szöveg az ábrán. Hogy igazuk van-e ebben, mostantól lehetőségünk van szabadon tesztelni. Érdemes is! Próbálgassuk ki a hirdetéseinket mindegyik verzióban, s majd a felhasználók interakciói eldöntik, melyikkel érünk el jobb eredményt.

 

Ugye, nem hagyod csak úgy itt a kosaradat? 😉

Add meg itt lent az e-mail címedet, hogy elmentsük neked a bevásárlókosaradat későbbre. És - ki tudja - lehet, hogy küldünk neked egy extra kedvezménykupont. 😉