


Válsághelyzetek kezelése a vállalkozásban
Válsághelyzetek mindig adódnak egy cég életében. Azonban az októberi egész estés Facebook-leállás vagy az elmúlt másfél év covidos lezárásai nagyon kíméletlenül mutattak rá a vállalkozások azon pontjaira, amiket annyira szeretünk halogatni. Ez pedig az online jelenlét, illetve a több lábon való állás. Röviden, vázlatpontokban összeszedtük, miket lenne életbevágóan fontos átgondolnod a céged érdekében, s mit tehetsz a saját jól felfogott érdekedben ezeken a területeken.

Hol érsz el minket?
Ma már annyi felületen megtalálható egy-egy cél, hogy a bőség zavarában az ember sokszor azt sem tudja, melyiken keresse őket. Szeretnénk megkönnyíteni neked a velünk való kapcsolatfelvételt, ezért összeszedtük, illetve itt folyamatosan frissítjük a kapcsolattartási...
Megszűnik a szövegmennyiség korlátozása a Facebook-hirdetésekben
Ismét változások lesznek a hirdetések képein lévő szövegmennyiség tekintetében. Sokáig az úgynevezett 20%-os szabály volt érvényben. Ebben pár éve már tettek némi engedményt, most azonban teljesen eltörlik a szövegkorlátozást. Nézzük meg, mit jelent mindez a...
Facebook-leállás – Mit csinálj, ha leáll a Facebook?
Egyre gyakrabban fordulnak elő anomáliák a Facebook rendszerében. Ezek a magánéletünkben is okozhatnak fennakadásokat, megkezdett beszélgetéseket nem tudunk folytatni, nem érjük el ismerőseinket, de a céges folyamatokban is problémákat jelenthetnek. A privát...
Hogyan állítsd be a Facebook-oldalad?
Az alábbi cikkel azoknak szeretnénk segíteni, akik most hozták létre első Facebook oldalukat, s szeretnék megtanulni azokat az apró trükköket, praktikákat, amelyek segítenek sikeressé tenni az oldalt. Ha te ennél már profibb vagy, nézz körbe a blog többi cikke...
8 ingyenes eszköz a látogatószerzéshez
Rengeteg eszköz áll a rendelkezésünkre, ha arról van szó, hogyan szerezzünk látogatókat a honlapunkra. Vannak, amelyek pénzbe kerülnek, s nem kerülgethetjük ki őket örökké, de nem is kell azonnal fejjel rohanni a falnak. Kezdjünk az egyszerű és ingyenes eszközökkel,...
Ismét megváltoztatható a linkek előnézete a Facebookon
Pár hónapja a Facebook elvette tőlünk, oldaltulajdonosoktól a lehetőségét annak, hogy a bejegyzéseinkbe betett linkek előnézetét saját szájízünk szerint átszabhassuk. Most ezt a lehetőséget részben visszakaptuk, bizonyos feltételek mellett ismét szerkeszthetővé vált...
Itt van az ősz, itt van újra
Hogy honnan tudjuk? Hát onnan, hogy egy sálban teázó egér látható ma a Google kereső főoldalán. Jellemzően szeptember 23-án, ritkábban (mint például idén) szeptember 22-én következik be az a csillagászati esemény, melynek során a földi egyenlítő síkja áthalad a Nap...
Vitákra adhat okot a Facebook újítása
“Miért nem olvastad el, amit írtam, hiszen fenn voltál!” Ismerős mondat, ugye? A legújabb tervek szerint azonban hamarosan nemcsak a Messenger árulja majd el rólunk ezt az információt, hanem az adatlapunk is. A Mashable máris talált pár profilt, ahol ez életbe lépett.